Nyomkövető Országos Bajnokság 2010. március 20-21.



Az utolsó másfél héten 20 fokot emelkedett a hőmérséklet, úgy hogy a verseny mindenkinek szokatlanul meleg időben zajlott. Az első napon karmozott megporosodott lucerna, a második napon rögös poros boronált szántó.
Első nap:
Egyes rajtszámot húztam, kezdem megszokni. A nyomterületre kiérve labdáztunk egy rövidet, majd lepasszoltam a bogyót és pár perc múlva indultunk. Első napon Halász Árpi bírált. A szimatkatlanban a szokatlan meleg miatt már lihegett a kutyus. Ennek ellenére jól indult, de minden száron voltak bizonytalanságai, a vége felé nagyon elfáradt. A tárgyakból csak a fakockákat jelezte, ezt én rontottam el, mert rendszeresen használt tárgyakkal dolgozok és itt kevés volt a tárgyakon a szag. Megtalálta a tárgyat, megállt felette, megnézte, de szerinte nem volt jelzendő.
Értékelés:
Kiadott magából mindent a kutyus, derekasan küzdött, a négy tárgyért járó 12 pont nagyon hiányzott. A felkészülés jól sikerült, az indítási problémát és a zavaróra való érzékenységet leküzdöttük. Kissé aggódtam, másnapra maradt-e elég erő.
Második nap:
A tartalék tartaléka területet kaptam, rögös poros szikes szántó. A labdás trükköt nem alkalmaztam, az első napi 72ponttal nem sok kijutási esélyem maradt, felesleges lett volna a turbózás. Az előző napi nyom ellenére meglepően tempósan kezdtünk, és ezt a jó hajtós tempót végig meg is tartottuk. A törések nagyon szépek voltak, habár csak minimális talajsérülés volt látható. Az utolsó előtti száron volt egy elakadásunk, négyszer keresett vissza a kutyus egyenes száron, míg ötödszörre tovább haladt. Sajnos 2 tárgyat itt is elhagyott, de nem az első napi módon, itt a szél miatt elhaladt mellettük.
Értékelés:
Az első napi küzdelemhez képest meglepően határozott munkát mutattunk be, magam sem tudom, hogy miért lett ennyivel jobb. A zavarókon itt is szemrebbenés nélkül átmentünk, nem is észleltem, hol voltak.
Összesítve:
A felkészülési folyamat eredményes volt, a két komoly hibát kijavítottam. Sajnos az eredménynél a két nap alatt elhagyott öt tárgy nagyon hiányzott, de a „mi lett volna ha” kezdetű mondatoknak nem sok értelme van. A jövő évi versenyt csak a kutyus egészsége szempontjából mérlegelhetem, ha ilyen állapotban lesz, mint most, akkor belevágunk, de a legkisebb kétség estén leállok.

képek a versenyről: http://gallery.site.hu/u/Malabar/hedi_026/