A nyomkövetés célja, hogy a saját vagy egy idegen ember által „elhagyott” tárgyakat a kutya megtalálja és azt a gazdájának jelezze. Az általam elképzelt ideális szituáció, amit a kutyánkkal meg kell értetnünk a „maradjitténeldugokvalamittemegtalálodésakkornagyonnagyonörülünk” játék, és ezt a hangulatot én apró megszorításokkal még az FH-s nyomoknál is megpróbálom tartani.
A szimatmunka kezdeti lépéseivel természetesen, mint minden mással a kölyökkorhoz kell visszalépnünk. 8-10 hetes korban el lehet kezdeni a nyomkövetés tanítását, mivel az élelem keresése, valamint a falkatársak követése már ekkor a legerősebb ösztönként jelen van kutyánkban, s ezek az ösztönök, ha ügyesen használjuk őket, személyiségzavar nélkül kiaknázhatók. A tanítás kezdetéhez az előzőekben leírtakkal szinkronban lehetőleg ingerszegény, csöndes környezetet keressünk. Nagyon fontos az időpont. Legkedvezőbbek az ébredés utáni kora reggeli órák, amikor kutyánk idegileg teljesen kipihent és az első etetés előttről lévén szó, kellően éhes. A tanítás folyamata azzal kezdődik, hogy jó szokásunkhoz híven zsebünket telerakjuk kolbász vagy virsli darabkákkal. Az első pár alkalommal kb. 20 dkg-ra lesz szükségünk.
A másik lényeges momentum a talaj illetve az időjárási viszonyok.
A talaj kiválasztásánál legfontosabb a puhasága ill. a nedvességtartalma, ezért lehetőleg boronált szántást, friss vetést, vagy rövidre vágott füves területet válasszunk. Az időjárásnál fontos a szélcsendesség. Amikor kiérünk a kiválasztott területre kutyánkkal, azt a kocsiban hagyva elkezdjük a nyom fektetését. A nyomot úgy képzeljük el, hogy kb. 30-40 lépés hosszú egyenes vonalban fogunk lépkedni (majdnem tyúklépésben), majd egy derékszögű”törést követően kb. még 10-15 lépésre helyezzük el a keresett tárgyat ill. a ráhelyezett élelmet. Nagyon fontos, hogy a gyakorlások kezdetekor a kiindulási pontot, amit a nyomkövetésben szimatkatlannak neveznek, ne a lefektetett nyom irányából közelítsük meg, ez a gyakorlatban kivitelezve úgy néz ki, hogy a szimatkatlan kiszemelt helyét nagyívben más irányból közelítjük meg, úgy hogy az utolsó másfél, két métert megpróbáljuk átugrani.
Ezt az “akrobata” mutatványt nem öncélúan említem. Az első pár alkalomnál a nyomkövetésben fontosnak tartom, hogy a szimatkatlanból csak egy irányban vezessen ki az általunk fektetett nyom, a többi irányban a kutya számára közömbös szagok legyenek (szagtiszta terület). Tehát a szimatkatlanba érve kb. 50-60 cm átmérőjű kört, taposunk ki. Fontos, hogy a talajt ne rugdossuk, vagy ne ássunk sarkunkkal! Amikor kb. 1 percet eltöltöttünk a szimatkatlanban topogva, elkezdünk haladni tyúklépésben. Az első két lépés után visszafordulva a szimatkatlanba 6-8 db kolbászt helyezünk kb. egyenletesen elosztva. Tyúklépésben haladva ezek után már nincs más dolgunk, mint az, hogy minden egyes elhagyott lábnyomunkba egy kis darab kolbászt tegyünk. Amikor az egész távot megtettünk, sarkunkkal nagyobb mélyedést képezve a talajba egy maréknyi kolbászt teszünk le egy a már zsebünkbe készített tárgyra.
Ez a tárgy lehet egy kb. tenyér méretű használati tárgy (pénztárca, kulcstartó stb.) Azért fontos a tárgyra helyezni a nagyobb mennyiségű jutalomfalatot, mert a későbbiekben a jutalomfalatot elhagyva már csak ez a tárgy illetve az ezzel a tárggyal való játék lesz a sikeres nyomkövetés végén a kutyánk jutalma. Amikor ezzel végeztünk saját nyomunkon, visszatérünk a szimatkatlanig, majd onnan a megközelítés módszerével kutyánkhoz megyünk. Ha 8-10 hetes korban kezdjük el a nyomkövetést, akkor csak egy kényelmes bőrnyakörv és egy kb. 1 méter hosszú póráz szükséges hozzá, ha 6 hónaposnál idősebb kutyánál kezdjük el a nyomkövetést, lehetőleg hámot csatoljunk fel kutyánkra. A közvetlenül nyomkövetés előtti “öltöztetésnek” fontos szerepe van a későbbiekben a kutya ráhangolódása miatt. Az ez irányban is jól felkészített kutya a nyomterületre kiérve a hám feladása, ill. később a hosszú póráz előkészítése alatt már teljesen a szimatmunkára készül fel szellemileg. Az öltöztetés után most már egyenes vonalban a szimatkatlanhoz megyünk kutyánkkal ügyelve arra, hogy mi ne lépjünk a szimatkatlan közvetlen közelébe. A szimatkatlanban lévő ínycsiklandozó illatok éhes kutyánkat feltehetően minden különösebb biztatás nélkül amúgy is odavonzzák.
Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy előrehajolva és a földre mutatva csendes, nyugodt hangon a ” Szimat, keresd!” vezényszót kiadjuk a kutyának és várunk. Az általam tanácsolt módszer lényege, hogyha a kutya jó irányban követi a nyomot, akkor nyugodt hangon néha dicsérve, semmi más dolgunk nincsen, minthogy kövessük őt. A póráz, - mely a kezdeti időben csak 1-1,5 méter hosszú - mindig enyhén feszes, ezzel éreztetjük a kutyával, hogy jól végzi a feladatot, mi is jövünk. Amennyiben kutyánk letérne a nyomról, úgy más dolgunk nincs, mint a kezünkben lévő pórázzal megállítani és a “Szimat, keresd!” vezényszót ösztönzően ismételni. Ekkor a póráz fellazul oly módon, hogy éreztessük, mi nem tudunk segíteni neki. Persze azért kicsit segítünk, mert ha nagyon rossz felé indul, akkor megállítjuk, de hagyjuk, hogy önállóan rátaláljon újra a követendő nyomra, s amikor ez sikerül, abban a pillanatban dicsérettel nyugtázzuk, hogy jó irányban halad, és újra két újjal feszítjük a pórázt. Nem szabad gyors eredményt várni, ha elsőre sokszor letér a nyomról, vagy nagyon kapkod, vagy bármi más renitensséget csinál nem szabad türelmetlenkedni, időt kell hagyni arra, hogy az ismétlődő gyakorlások során megértse a feladatot. Tudomásul kell venni, hogy a nyomkövetés során nekünk csak kb. 5-10% befolyásunk van az eredményes munkára. A kutya esetlegesen kialakuló rossz viselkedési sémáit illetve a továbblépéshez szükséges megoldásokat is úgy tudjuk vele megértetni, hogy a megoldandó feladatokat az elérendő eredményhez igazítjuk.
Amikor kutyánk a nyom végére érve megtalálja az általunk eldugott tárgyat, illetve a rá elhelyezett nagyobb mennyiségű jutalomfalatot, érezhetően nagy lelkesedéssel megdicsérjük, a tárgyat az élelem elfogyasztása után felemeljük, megsimogatjuk vele a kutyát, majd a szeme előtt eltesszük. Az első két-három gyakorlási alkalommal ugyanezt a feladatot ismételjük úgy, hogy egyelőre se a nyomkövetés időpontját, se az először használt talaj fajtáját ne változtassuk lehetőleg, és a gyakorlások között legalább 4-5 nap teljen el. A harmadik, negyedik alkalomtól - tapasztalataim szerint - a nagyon falánk kutyáknál el kell hagyni a jutalomfalat alkalmazását a nyomon, a nyomkövetési munkát teljesen kontrol nélkülivé teszi az élelem szaga. Ezért ettől az alkalomtól kezdve ugyanezzel a módszerrel, ugyanilyen mennyiségben, de jutalomfalat nélkül hajtjuk végre a fent leírt feladatot, azzal a különbséggel, hogy a végén a tárggyal való játék lesz a kutya jutalma az elvégzett feladatért.
A nyomkövetés alapjai 2.
Az alap nyomot az előző részben nagyjából leírtam, de van egy pár apróság, ami a munkánk menetét és a további lépéseket is befolyásolhatják. Én soha nem használok az első egy két alkalom után élelmet a nyomon, akkor is csak 3-4 hónaposnál fiatalabb kutyánál. A gyakorlatok mindig a jó kutya-gazda kontaktusra, a játékra, a kíváncsiságra, és a kutya természetes intelligenciájára épülnek.
Először is tisztáznunk kell, miből áll a nyom. Egyrészről a minden lépéskor keletkező talajsérülésekből (cipőnk által megsértett talaj, eltört, roncsolódott növények, anyagok), másrészről hátrahagyott egyéni szagunkból (lehulló bőr, haj ruha stb. részecskék) áll. Ez a két lényegi összetevő kb. 90%-10% arányban alkotja azt a szagelegyet, amit nyomnak nevezünk.
A nyomkövetés időpontja az első pár hónapban mindig reggeli időpont legyen, tiszta fejű, lelkileg és szellemileg friss kutyával a legkönnyebb ez a feladat. Kezdetben ideális körülményeket válasszunk, tehát párás, szélcsendes időjárás, puha, nedves fű, szántás vagy vetés. Általánosságban elmondható, hogy a nyom előtti rituálé a kezdetektől megegyezik a vizsgán történtekkel. A nyomkövetéshez mindig használjuk a megszokott közlekedési eszközt, amivel kutyázni megyünk, tehát ha autóval járunk, hiába van a szomszédban ideális terület, tegyük be ugyanúgy a kutyát a kocsiba és ne legyünk lusták messzebb menni, elég kicsi a valószínűsége, hogy a szomszédban fogunk vizsgázni. Tehát otthon zsebünkbe teszünk egy vagy több (feladatfüggően) használati tárgyat. A nyomtárgyakat folyamatosan gyűjthetjük, kilukadt zokni, kis használati tárgyak legyenek,(üveg és fém ne), és túl apró sem, nehogy véletlenül lenyelje nagy lelkesedésében. Ezután betesszük a kutyust a kocsiba, ha közel a terület, mehetünk egy kis kört, mielőtt megérkezünk. Amikor megérkezünk a területre, kiszállunk, felvesszük a nyomhoz használt ruházatot,(általában télen-nyáron tanácsos a gumicsizma, eső, ill. nap ellen kalap vagy sapka, kutyás mellény). Ezt követően rövid séta következik egészségügyi céllal, majd beöltöztetjük a kutyát (hám, esetleg másik nyakörv). Én külön nyakörvet használok a nyomhoz, ez egy mérettel nagyobb a normálnál. A kutya nyakára téve a nyomkövető pórázon lévő egy számmal nagyobb karabiner súlya alatt könnyen mozog a kutya nyakán, így súlyánál fogva mindig a földhöz közel maradva saját magától a kutya lábai között vezetődik. Így „bekapcsolva” a kutyát már biztos, hogy tudja egy pár alkalom után, miért is jöttünk. Következhet a nyom fektetése.
A nyom fektetésekor a kutyát képzettségi szintjétől függően vagy kikötjük, vagy helyben marad. Ha kikötjük, ne ez legyen az első alkalom, mert lehet, hogy nem ránk fog figyelni, hanem a lábaira tekeredő pórázra. A kikötés, ill. a helyben maradás, ha mód van rá a nyomkövetésre használt területen legyen, hogy közben kutyánk már „felvegye” a környezete szagát, ezzel se kelljen már a nyomkövetés közben foglalkoznia. Az előző részben említett módon egy félkört leírva beugrunk a szimatkatlanba, ahol elkezdünk aprókat topogni. Az első 10-15 nyomnál egy olyan tárgyakat vigyünk magunkkal, amit már előtte kicsit bejátszottunk a kutyával. Ha nagyon labdás a kutya, ne labdát használjunk, mert az túl nagy ingert ad, valami olyan kell, amivel játszik, de mérsékelten. Több ilyen tárgy legyen, ezeket váltogassuk folyamatosan.
A szimatkatlanban kb. 40-50 cm-es körben mozgunk, nem túrjuk fel a talajt, csak a felületén hagyunk mozgásunkkal minél több nyomot. Figyeljük kutyánkat, tartsuk fenn folyamatosan az érdeklődését a közös játék iránt, ha nem figyel, dobjuk fel egy picit a játékot a levegőbe, hogy el ne vegye a szemét rólunk. Ezután elindulunk apró lépésekkel egy előre kiszemelt tereppont felé, amit kutyával a kezünkben is felismerünk, így kontrolálni tudjuk a jó haladási irányt nyomkövetés közben. Az első szár 30-60 lépés, a második 20-40 lépés legyen. A lépéseink aprók legyenek, ha lehet, egymás elé tegyük lábunkat minél keskenyebb nyomot hagyva, de nem kell túlzásba esni. Közben továbbra is figyeljük kutyánkat, hogy a játék iránti figyelme nehogy lankadjon. Az előre kiszemelt tereppontnál derékszögben bekanyarodunk (törünk), majd a törés után a második szár végén letesszük a tárgyat. A tárgy letételekor ügyeljünk arra, hogy azt a kutya csak akkor lássa meg, amikor már fölé ér, nehogy „ráraboljon messziről”.Amikor letesszük a tárgyat (ha végig figyelt a kutya) hosszasan motoszkálunk a földön, ezzel fokozva a kutya érdeklődését. Ezután ugyan azon az útvonalon visszatérünk a szimatkatlanba, amelyiken elhagytuk, majd oldalra kiugorva odamegyünk kutyánkhoz.
HA NEM TALÁLUNK PONTOSAN VISSZA A SAJÁT NYOMUNKON, ÚJ NYOMOT KELL FEKTETNI! AKI HAJLAMOS ELTÉVEDNI, GYAKOROLJON KUTYA NÉLKÜL!
Megdicsérjük, mert okosan megvárt, majd egy kb. 1,5-2 m-es pórázt csatolunk rá. Röviden tartva egyenesen odavezetjük a szimatkatlanhoz, majd a „Szimat, keresd!” vezényszóval megmutatjuk neki a katlant. Ha jól állítottuk be a szitut, leszagol a földre, mivel addig szagtiszta területen haladt keresztül, ez lesz az első pont, ahol van valami ismerős a földön. Amikor elindul, már nincs más dolgunk, mint értékelni a haladását. Úgy értékelünk, mint a számítógép. Ha jó felé halad, az az egyes, akkor okos és haladhat. Ha rossz felé halad, az a nulla, akkor nem haladhat, de a helyes haladási irányt neki kell megtalálnia.
Csak abban az esetben segítünk neki, ha feladja a keresést, de akkor is kicsit „vonakodva” adjuk ezt a kegyet. Ilyenkor lenyúlunk a földre és megmozgatjuk a fűszálakat vagy a földet ezzel felhívva a figyelmét a keresési helyre. Mindig figyeljünk arra, hogy a nyomon a kutya megy elöl, ez az ő műsorszáma, mi csak asszisztálunk neki.
Amikor a nyom végére érünk, ő megtalálja a tárgyat, és önfeledt játékba kezdünk a megtalált cuccal. A rövid játék után a tárgyat elkérjük tőle és a szeme előtt eltesszük. Lezárásként ismét rövid séta következik.
Miután kiskutyánkkal szorgalmasan gyakoroljuk az egy törés - egy tárgyas alap nyomkövetést, nagyon meg kell gondolnunk a továbblépés mikéntjét. Ez az alapozó időszak tarthat akár hónapokig is (heti max. 2 alkalmat feltételezve), de lehet, hogy 3-4 hét után már olyan jól magyaráztuk el a feladatot, hogy továbbléphetünk.
Az alapnyomról való továbblépésről a következő részben lesz szó.
Nyomkövetés alapjai 3.
Mielőtt az alap nyomról való továbblépést feszegetnénk, rá kell világítanunk a nyomkövetés – szerintem – két alapvető metodikájának különbségére.
Az első megközelítési mód alaptétele az, hogy ha egy tanítási folyamatban mindig csak a jó válaszokat engedjük megtörténni egy adott problémára, akkor a megszokás miatt a későbbiekben is mindig jó válaszokat kapunk. Józan paraszti nyelven, a nyomkövetésre lefordítva, ha egy kutyát arra nevelünk, hogy minden lépést átvizsgálva, kényszerítő eszközökkel a megfelelő tempót beállítva hajtsa végre a nyomgyakorlatot, akkor valószínűsíthetően ugyanígy fog végrehajtani minden további nyomfeladatot.
A második megközelítési mód szerint, a tanítási folyamatban – természetesen a fokozatosság elvét messzemenően betartva – úgy adagoljuk a kutyának a feladatokat, hogy mindig új problémákat elé állítva magától találja meg a megoldást, ezzel tapasztalás útján tanítja saját magát (a mi általunk megjelölt irányban).
Az első módszer abszolút „sterilizált” körülmények között működőképesnek mutatkozik, tart ez egészen addig, amíg BÁRMILYEN, a megszokottól eltérő körülmény nem adódik a nyomterületen (Traktorforgó, más talajegyenetlenségek, pocok luk, váratlan szélfuvallat, stb.,). A sterilizált körülményeket olyan vizsgákra vagy versenyekre értem, amikor a rendezők (mert ez a kívánalom) minden résztvevőnek megpróbálnak egyforma, ideális körülményeket biztosítani. Amennyiben a kutya nincsen megfelelőképpen arra tréningezve, hogy a felmerülő problémákat minden körülmények között saját magának kell megoldania, a váratlan körülmények akár a nyom feladásához is vezethetnek. Mivel ennél a módszernél teljességgel az irányításunk alatt hajtatunk végre minden mozdulatot (mesterségesen beállított stílus, haladási sebesség), az a fajta önállósság, ami ehhez az ágazathoz szükséges nagyon kis valószínűséggel alakulhat ki. Nagyon kevés olyan szakember van, aki ezzel a módszerrel magasabb szintű nyomkövetésig eljutna, de ők több évtizedes múlttal és számtalan „megcsinált” ill. elrontott kutyával a hátuk mögött már rendelkeznek a szaktudással, ami egy ilyen stílusú nyomkövetés végig viteléhez szükséges. Én sokkal fontosabbnak tartom, hogy akár egy kezdő kutyás is, aki jó kapcsolatot tudott kiépíteni a kutyájával és rendelkezik kellő mennyiségű „józan paraszti ésszel” meg tudja tanítani kutyáját nyomkövetni, egy „jó minősítés” teteje, nagyon jó minősítés alja szintű eredménnyel. A második fajta általam preferált módszerben az a jó, hogy mire a kutyával egy vizsgáig eljut valaki a kutya olyan mennyiségű problémát oldott meg önállóan és olyan mértékig „hajt” a tárgyak megtalálására, hogy gyakorlatilag a nyom feladásának a valószínűsége a nullával egyenlő. Nincs annál nyugtatóbb érzés, amikor egy vizsgán vagy versenyen nyugodtan várjuk a nyomot, mert tudjuk, hogy a „jó” mindig megvan, és ez az egész napunknak magabiztos alapot ad. Pályafutásom alatt volt arra példa, hogy a kutyám nem találta meg végig a nyomot, de feladásra egyszer sem került sor, még hosszú percekig tartó hiába való keresés után is úgy kellett a kutyát lecibálni a nyomról.
Térjünk vissza az alapnyomra. Már hetek vagy hónapok óta gyakoroljuk az egy törés egy tárgyas alapnyomot. Nagyon oda kell figyelni arra, hogy rendszeresen rendszertelenek legyünk. Egymást követő két alkalommal a nyomnak mindig két jellegzetességét meg kell változtatnunk ahhoz, hogy kutyánkban nehogy megszokásból rossz dolgok rögzüljenek. Az alap nyom mérete a törések iránya a nyomkövetés időpontja, - helyszíne, a talaj minősége, a tárgyak anyaga, mérete, mind tetszőlegesen változtatható. Arra figyelni kell, hogy kettőnél több körülményt viszont ne változtassunk, mert a nyomkövetések folytonossága megszakadhat.
Külön kitérnék a szimatkatlanból való elindulás megerősítésére. Ebből a célból azt a módszert szoktam alkalmazni még a kezdő nyomok kidolgozásának során, hogy a szimatkatlanhoz a kutyával mindig más szögben érkezem, ezzel azt szeretném rögzíteni a kutyában, hogy az indulás után nagyon oda kell figyelnie, mert nem tudhatja, hogy a katlanból milyen irányban vezet ki az első nyomszár. Ez az indítási szög a középponttól mindkét irányban akár 60 fokig is eltérhet, természetesen ezt is a megfelelő rendszertelenséggel alkalmazva. Ha a kutya magabiztosan a megfelelő irányba indul megtörtént az elegendő szagfelvétel. Teljességgel felesleges lenne a szimatkatlanban tovább időznie, mivel sikerorientált a nyomon, pont annyit fog időzni ezzel, amennyi szerinte szükséges. Ha ez az idő kevés, akkor nem éri el a célját, a játékra alkalmas tárgyat.
Most nézzük meg, hogyan kell kinéznie egy továbblépésre érett nyomkövetésnek:
- a gyakorlás időpontjából, ill. a (mindig más) területre való kiérésből, ill. az „öltöztetésből” teljesen egyértelműen beazonosítja kutyánk, hogy milyen feladat következik.
- szemmel látható várakozással, örömmel készül a feladatra.
- a szimatkatlanhoz vezetve és bármilyen szögből indítva határozottan indul el a nyom kidolgozására (ferde indításnál pár pillanatnyi késlekedés természetes)
- a nyomszáron enyhe kitérésektől (5-10cm) eltekintve határozottan halad, a fejét semmilyen körülmény hatására nem emeli fel, különösen nem tanácstalanságból.
- a töréshez érve nem baj, ha egy-másfél métert túlhalad, túlhaladását észlelve azonnal visszakeres, majd meggyőződve a megfelelő irány megtalálásáról (akár 10-15 mp is lehet) határozottan továbbhalad.
- a tárgyhoz érve azt azonnal örömmel találja meg, majd rögtön játékot kezdeményez a gazdival.
- természetesen a nyomkövetés alatt a gazdi semmilyen segítséget nem ad a kutyának, a 2-3 m-es póráz végig enyhén feszes, ritkán elhangzik egy nyugodt hangú „okos, keresd” bíztatás. Ne csapjuk be magunkat, ha a kutyát segítve érünk végig (akár szóban, akár másképp), akkor még ne lépjünk túl az alapnyomon.
Amennyiben ezt egymásután háromszor, négyszer a szükséges változtatásokkal együtt ilyen minőségben meg tudja csinálni, eljött a továbblépés ideje.
Nyomkövetés alapjai 4.
Az alapnyomon való munka minősége enged arra következtetni, hogy kutyánk megérett a továbblépésre.
Mit látunk ilyenkor?
- A kutyát a kocsiból kivéve azonnal szimatolni kezd, láthatóan menne már keresni.
- A szimatkatlanból a kutya pontosan, mély orral keresni kezd, még akkor is jó irányba indul, ha ferdén tesszük rá a szárra.
- A törésnél 0.5-1m-nél nem halad túl, a második szárat esetleg kis ellenőrző kör után önállóan megtalálja, azon magabiztosan halad a tárgyig.
- A tárgyat megtalálja még akkor is, ha azt befedem fűvel vagy egy pár görönggyel.
Mindezeket Önállóan, enyhén feszes pórázon, a külvilág kizárásával teszi, tanácstalanságnak és kedvetlenségnek a nyoma sem látható.
Ha ezeknek a kritériumoknak megfelel a munkánk, tovább lehet lépni.
Nézzük meg, hogy ezután milyen lépések következnek, mik azok a változók, amelyek fokozatos adagolásával - a tárgyjelzés kivételével - már az egyes vizsga szintjére juthatunk:
A nyom
- hossza;
- a törések száma;
- a területek nehézsége talajminőségben;
- a területek nehézsége terepviszonyokban;
- a késleltetés;
- a napszakok változtatása;
- az időjárási nehézségek.
Ezeket a változókat véleményem szerint ebben a sorrendben kell beépíteni munkánkba úgy, hogy az előző részben tárgyaltak szerint max. 2, de lehetőség szerint inkább csak egy tényezőt változtassunk mindig. Ha egy tényezőt változtattunk és azt jól megoldotta, két-három alkalom után jöhet a következő nehezítés.
NAGYON FONTOS, HOGY HA KUTYÁNK NEM TUDJA MEGOLDANI AZ AKTUÁLIS FELADATOT, MÉG EGYSZER FELADJUK NEKI A LECKÉT PÁR NAP MÚLVA, ÉS HA AKKOR SEM MEGY, VISSZALÉPÜNK 2 LÉPÉST.
HA A KUTYA NEM JÓL DOLGOZIK, NEM ÉRTI A FELADATOT, MINDIG MI VAGYUNK A HIBÁSAK, MI MAGYARÁZTUNK ROSSZUL!!!
Tekintsük át az első két nehezítési tényező adagolását, hogyan is kéne ezeket beépíteni munkánkba.
Az előzőekben tárgyaltak szerint alapnyomunk kb. 40-50 lépés első szár, 20-30 lépés második szárból állt. Következő feladatként az első szár hosszabbítását iktatjuk be, fokozatosan 70-90 lépésre felvisszük a hosszát, míg a feladat többi része változatlan marad. Ha eddig eljutottunk, az első szárat visszavesszük 60-70 lépésre, és a második szár nyújtásával folytatjuk, míg az is eljut 70-90 lépésig. Ezután fokozatosan visszahosszabbítjuk hozzá az első szárat, és kis túlzással már kész is az egyes vizsga fele.
Ezt követően beiktathatunk még egy törést, de ehhez szükség van még egy tárgyra, hogy megerősítsük a kutyát cselekedetében és nehogy elveszítse motiváltságát. Igen ám, de ha tárgyat talál a kutyus, akkor játszani kezd vele, tehát nem fog figyelni. Ekkor használjuk a darabolt nyomot, ami két vagy több nyomra szeletelve egy nagy nyom.
Ez úgy néz ki, hogy az első törés után megtalál egy tárgyat, de ez a tárgy, egy játékra nem annyira alkalmas tárgy lesz (ideális az előző napi zoknink összetekerve). Ezt a tárgyat a kutya megtalálja, egy picit játszhat vele, de mi csak passzívan játsszunk vele, kérjük el tőle a tárgyat, a szokott módon simogassuk meg vele, tegyük zsebre, majd arról a pontról indítsuk tovább, ahol a tárgy feküdt. A végén bejátszott tárgy van, avval mehet a nagy játék.
Fontos rész a törések kidolgozása, ebbe szinte mindenki ösztönösen segíti kutyáját, és általában ez súlyos problémákhoz vezet a későbbiekben. Hogy hogyan oldjuk meg a feladatot, ha nem érti ebünk ezt a részt, erről szól a következő rész.
A nyomkövetés alapjai 5.
Muszáj egy kicsit kitérni a törésre, mert ezen nagyon sok múlik a későbbiekben. Ha ezt nem érti a kutyánk, eltéved a nyomon és az eredménytelenség miatt oda lesznek az aznapi terveink, ha utána dolgozni megyünk, megverjük a főnökünk, ha további ágazati munkák vannak hátra, eleve eredménytelenül vágunk neki.
A törés kidolgozásánál is elsősorban a kutya önálló munkáján van a hangsúly. Úgy kell segítenünk kutyánkat, hogy olyan feladatokat adunk neki, amit ha megold, a megoldás módjára rájőve tudja a következő feladatot is megoldani. Lássunk erre egy alapvető példát.
Esetünkben a kutyánk nem akarja megérteni, hogy erősebben figyeljen a törésnél, rendszeresen túlhalad, és azután nem talál vissza a második szárra. Más tematikáknál különféle segítő módszereket vetnek be annak érdekében, hogy rászoktassák a kutyát, jobban kell figyelnie. Kényszerítő eszközökkel lassúbb haladásra bírják, jutalomfalatokat helyeznek a nyomra, esetleg előtte éheztetik is, hogy még jobban koncentráljon. Mi történik ilyenkor? A kutya éhes, mint az állat, érezve a falatok illatát elkezdene rohanni a szag forrásának irányába, de pl. a szöges nyakörv által keltett fájdalom visszafogja. Ezért konfliktus helyzet alakul ki benne, amit ha sokszor alkalmazunk, egy átlagnál erősebb kutya tolerál, de a legtöbb ki szeretné kerülni az egészet. De azok a kutyák is, akik látszólag tolerálják (elbírják), valamilyen módon megszenvedik az egészet. Persze a többi ágazat is bővelkedik az efféle konfliktusokban, úgy hogy meg lehet nézni a sportkutyák orvosi költségeit, elgondolkodtató. De ennek a sorozatnak az a célja, hogy minden kutyatulajdonos meg tudja a segítségével tanítani az alapokat. Egy olyan vizsga képe lebegjen a szemetek előtt, amikor a vizsga reggelén kimegyünk a nyomterületre, nyugodtan felkészülünk, közben elbeszélgetünk a többi vizsgázóval, majd amikor mi következünk, nyugodtan elindulunk a dolgunkra. Se mi nem idegeskedünk, se a kutyusunk, hiszen szeretjük ezt csinálni és mindig tök jól sikerül, még ha vannak is apró hibák benne.
Tehát hogyan segítsünk, hogy abból tanuljon, de magától jöjjön rá a megoldásra.
Fektetünk egy nyomot, de a már említett hiba miatt speciális helyet keresünk. Olyan helyre lesz szükségünk, ahol fizikai akadálya lesz a törésen túli haladásnak. Ilyen –szakszóval tereptárgy- lehet egy házfal, egy árok széle, ill. bármi, amitől muszáj elfordulnia valamerre. Ezzel segítettük a megoldásban, de ezt ő nem tudja, mi csak haladunk a póráz végén, és ha jó irányba fordul, rádicsérünk szóban és egyébként is megtalálja az imádott tárgyat jutalomként. Ezután ha ezt érti, már csak az a dolgunk, hogy a tereptárgyat gyengítjük (egyre kisebb tárgyaknál törünk, kihasználunk egy mélyebb barázdát a vetésben, stb…) egészen a teljes elhagyásig.
Másik megoldás, ha szándékosan hibáztatjuk a kutyát. Ezt úgy hajtjuk végre, hogy az alapnyom lefektetése után elindítjuk a nyomkövetésre, de hagyjuk túlfutni a törésen. Amikor 2-3 métert túlment, lefektetjük, vagy dugóhúzós lekötővel kikötjük azon a ponton. Odasétálunk a tárgyhoz, felemeljük, feldobáljuk a levegőbe, majd ha a kutya eléggé bosszankodik, onnan fektetünk egy új alapnyomot és kezdjük elölről. Feltehetően itt már jobban fog figyelni. Annyit segíthetünk, hogy a töréshez közeledve egy hajszálnyit lassíthatjuk a kutyát, de ez őt nem befolyásolhatja önálló munkájában.
Egyéb iránt ne féljünk visszanyúlni soha az alapokhoz, az általam kezdő nyomnak használt képlet még egészen haladó szinten is segíthet visszaállítani a helyes egyensúlyt.
Visszatérve a darabolt nyomhoz ennek használatával már eljuthatunk egészen hosszú nyomokhoz is, természetesen figyelni kell mindig kutyánk hangulatát, ha kezd kedvetlen lenni, lehet egy-egy happy nap, alapnyom labdával a végén és nagy séta.
A következő nehezítési körülmény a különböző talajfajták kipróbálása. Az elején is szükséges a talajfajták váltogatása néha , de a nyom tanításának ebben a szakaszában már sportot űzünk ebből. Arra kell figyelnünk, hogy nehezebb talajon mindig visszakönnyítjük a feladatot, tehát nehéz talajon akár mehet az alapnyom, könnyebben meg megnyújthatjuk.
Ahhoz, hogy a talajok között jól tájékozottak legyünk, először tudnunk kell, mik azok a körülmények, amelyek nagymértékben befolyásolják kutyánk teljesítményét.
Ilyen tényezők:
- Keménység
- Nedvességtartalom
- A talaj saját szaga
- A felület egyenletessége
További megszoktatandó környezeti befolyásoló tényezők:
- Napszak
- Szél erősség
- Szél irány
- Hőmérséklet
Nem vagyok matematikus, de nyilvánvaló, hogy az előforduló lehetőségek száma végtelen. Mindig próbáljuk beleképzelni magunkat a kutya helyébe, milyenek számára ehhez a munkához a körülmények. Ha nem vagyunk restek, térdeljünk le, és szagoljuk meg a földet. Kellemes érzés vagy a körülmények valamelyike kényelmetlen? Ha kényelmetlen, mennyire lehet az a kutyának? Befolyásolja-e a munka sikerét? Mennyire könnyítsük a feladatot, hogy a végén ego építő sikerélménnyel távozzon a kutyus a helyszínről?
Az ideális helyszíntől itt is haladjunk fokozatosan a nehezebb feladatok felé. A keménységről nincs sok írni való. A nedvességtartalomnál, ha kell, markoljunk bele a talajba, megmorzsolva érezni fogjuk, van-e benne nedvesség. A talaj saját szagára nagyon figyeljünk, szagoljuk meg nyugodtan. A számunkra csak gyenge szag kutyánk szaglóképességével százszorosára nőhet, trágyázás, növényvédelem, egyéb szennyeződés mind árthat. A felület egyenetlenségei is nehezíthetik a követést, nem mindegy, hogy egy mélyszántásra megyünk 30-50 cm-es rögökkel vagy simára boronált talajt választunk.
A napszaknál nem mindegy, hogy éjszakai pihenése után kell megoldania egy feladatot a kutyának, vagy egész napi tevékenysége után.
Sarokpont a szélerősség és irány. A hátszélben a kutya fokozottan kell, hogy figyeljen, mert a talaj felett lebegő szagfelhőt elfújja a szél. Szembeszélben magasabban hordja a fejét, mert az előtte lévő szárról több, de kisebb koncentrációjú szagot hoz a szél egyenetlen elosztásban. És végül a hőmérséklet nagyban befolyásolhatja a talaj szagtartását, nagy melegben gyorsan hűl a nyom, a talaj párolgásával elpárolognak az egyéni szagrészecskéink is. Túlzott hidegben meg alig tud lerakódni szagunk, talajsérülést pedig nem is tudunk előidézni szinte.
A következő részben összekötjük a darabolt nyomot és lassan elkezdjük jeleztetni a tárgyakat.
A nyomkövetés alapjai 6.
Az előző részben odáig jutottunk, hogy ki tudunk dolgozni kutyánkkal egymás utáni 2-3 nyomot, amit darabolt nyomnak neveztem. Ez tulajdonképpen már egy 250-300 lépéses nyom, amely a tárgyak jelzésének hiánya miatt több részletben kerül kidolgozásra. Mire ide értünk, már sok nehezítésen is túl vagyunk, mindenféle időjárási körülmények, különféle talajok, sok féle alakzat van már mögöttünk. Ez kb. 70-80 nyomkövetés alatt végrehajtható, ami heti 2-3 alkalommal számolva 6-8 hónap munkája. Most jön a hab a tortára!
Elkezdhetjük a tárgyak jeleztetését. Ehhez a nyomok hosszából egy kicsit visszaveszünk, hogy az új feladat miatt nehogy a többivel együtt besokalljon. Fektetünk egy rövid kéttöréses nyomot, a tárgyakat úgy válogassuk, hogy mondjuk összesen 3 tárgy lesz, az első kettő teljesen közömbös tárgy lesz, az utolsó egy játékra alkalmas megszokott tárgy. A közömbös tárgyak később már nem lesz közömbös, majd azzal is játszunk, de most még így is nevezhetjük. Lényeg az, hogy itt már elkezdhetjük következetesen használni a szabvány tárgyakat (5x3x2 cm), ezek mindenféle anyagból lehetnek csak üveg és fém nem.
Tehát lefektetjük a nyomot a szokott módon, azután öltöztetjük a kutyát és magunkat, majd indítjuk a nyomra. A szokott módon kutyánk önállóan halad az első tárgy felé, mi a pórázt kb 2-3m-en tartva követjük. Amikor látótávolságba kerül a tárgy, elkezdjük egy kicsit lassítani a kutyát, ezzel egyidőben a másik kezünkkel a föld felé is elkezdjük feszíteni egyre erősebben. Ezzel a kutya egy kényelmetlen helyzetbe kerül, ami akkor oldódik fel, amikor a tárgyat már ˝ m-re megközelítette és kiadjuk a fekszik vezényszót. Addig nem mozdulunk, amíg a kutya le nem fekszik. Ekkor a pórázt még mindig feszesen tartva elkezdünk a tárgy felé menni úgy, hogy a kutya azt nem érheti el és nem is kelhet fel.
Amikor a kutya mellé érünk, leguggolunk mellé, megsimogatjuk, kinyúlunk a tárgyért, lassan megfontoltan mozgunk, felemeljük a tárgyat és megmutatjuk a kutyának. Ezután a tárggyal megsimogatjuk a fejét és eltesszük zsebre. Megmutatjuk az üres kezünket, majd az indítási szokásaink szerint további keresésre buzdítjuk. Ugyanez történik a második tárgynál is, mire a harmadik tárgyhoz ér a kutya, felgyűlik benne a feszültség, úgy hogy a harmadik tárgynál egy nagyon picit változik az eljárás menete, amikor a lefektetett kutya mellé érünk, kinyúlunk a tárgyért, várunk 2 másodpercet, és a földről már dobjuk is, mehet a játék.
Ettől kezdve mindig jeleznie kell a tárgyat és az utolsó tárggyal anyagtól és mérettől függetlenül mindig játszunk. Az utolsó tárgy sokszor, de nem mindig lehet kedvelt játék is (labda v. ütőzsák), csak mindig figyelni kell, nehogy az utolsó tárgy miatt az előzők mellőzve legyenek, a kutya soha nem tudhatja, mi várja a végén, de bármi az, játék a vége.
A következő részben azokat a dolgokat vesszük sorra, amelyek nyomkövetés szempontjából másodlagosnak tűnhetnek, de a vizsgán sok apró pont elvesztését jelenthetik, ha nem tudjuk őket.
Nyomkövetés alapjai 7.
Az előző részben olyan apróságok áttárgyalását ígértem, amelyek a nyomkövetés egészét nem nagy, csak kis mértékben befolyásolják, az eredményességet azonban nagyban befolyásolják.
Számtalanszor hallhatjuk magukat igen képzett és öntudatos kutyásnak tartó emberektől, hogy ők nem a vizsgára képzik kutyájukat. Nos, tetszik, v. nem tetszik, a vizsgákat azért találták ki, hogy a munkakutyafajták teljesítményét objektív bírálati szempontok alapján meg lehessen ítélni. A vizsgaszabályzatot hosszú évtizedek óta formálják nálam sokkal okosabb emberek, én és a többi kutyás azért dolgozunk, hogy a különböző vizsgafokozatokon megfeleljünk a követelményeknek, melyeket a szabályzat állít, és ha egy vizsgán egy kutyájával szereplő sporttárs „megfelelő” minősítést ér el, akkor a nevéből adódóan az a munka azon a napon megfelelő volt, a követelményeknek, és ezért gratulálni kell a teljesítményéhez. Aki pedig nem áll fel vizsgázni a kutyájával, az lehetőleg ne jártassa a száját, mert az igazi oka annak az, hogy vagy ő, vagy a kutya nem alkalmas a vizsgakövetelmények „megfelelő” minősítésére sem. Ez a kis kitérő azért volt fontos, mert az ígért apróságok a vizsga minősítését nagyban befolyásolják. Ezen apróságok egyike sem öncélú, mindegyiknek nagyon fontos szerepe van a pontos és „hasznos” kivitelezés szempontjából. Annál is inkább fontosak, mert apró hibákért megfelelő pontszámok levonása jár, (meg van határozva, hogy miért mennyi) és sok apró hibáért egy-két minősítéssel is alacsonyabb adható. Ez nem baj, ha „kitűnő” munkát mutatunk be, (bár akkor is kár érte) mert még sikeres a szereplésünk, de az alacsonyabb minősítéseknél sikertelen vizsgával végződhet.
Az első ilyen apróság a felszerelésünk. A szabályzat szerint részletesen le van írva, milyen felszerelést használhatunk az egyes vizsga ágazatokon, ettől eltérni nem lehet. Tehát fontos, hogy a szabályzat szerinti felszerelést válasszuk már a kezdetektől, hogy kutyánk ebbe szokjon. Én, mivel már 8-10 hetes kortól kezdem a nyomkövetés tanítását, nem szoktam hámot használni, mert a kölyök és fiatal kutyánál nem tudom megoldani a méret problémákat, mire megnő, a bekapcsoló reflexeket már kialakítottam, ezeken nem változtatok. Tehát egysoros lánc nyakörvet használok, mindig olyat, ami egy fél számmal nagyobb, mint a rendes méret lenne. Ez fontos, mert én nem szoktam beléptetni a kutya mellső lábát indulás előtt a pórázba. Azért nem, mert a mostani szabályzat ezt engedi, de ez nem biztos, hogy holnap is így lesz. Sokkal jobbnak tartom, ha a kutya megtanulja átlépkedni a pórázt.(Ebben rutint szerezhet a kikötés gyakorlásánál a kutyaisiben pl.). Ez a „tudomány akkor is hasznos lehet a kutyának, amikor pl. kis kör megtételével ellenőriz a nyomon, ha át tud lépkedni, sose tekeredik a lábára a póráz.
Tehát a kezdetektől laza nyakörv van a kutyuson. A következő felszerelési tárgy a póráz. Nálam a nyomkövető póráz 11.5m-es. Azért ilyen hosszú, mert kb. fél méter elmegy a karabiner csomójára, és a kutya kiengedésekor mindig marad a kezemben egy fél méteres darab. Ez a pórázfogási módszerem miatt van. A póráz anyaga 8mm-es kissé merev vitorlás v. hegymászó kötél. Ez azért jó, mert ha mégis rosszul lépkedne át a kutyus pl. egy kiskörnél, a merev kötél nem tud körben a lábára simulni, és ha fellazul egy pillanatra, jó eséllyel leesik a kutya lábáról. A pórázon egy viszonylag súlyos karabiner van, hogy súlyánál fogva a laza nyakörvet elforgatva mindig visszatérjen a talajhoz legközelebbi állásba beavatkozás nélkül.
A megfelelő felszerelés kiválasztása után nézzük az indítást.
Az indítás előtt a felöltöztetett kutyával a bíróhoz lépünk, bemutatkozunk, bemutatjuk a társunkat is (a kutyust!), és jelentjük, hogy a kutyánk a talált tárgyat jelzi v. apportozza. A jelzés módját nem mondjuk, elég az, hogy jelzi.
A szimatkatlant egy kis tábla, polgári nevén katlanjelző jelöli. Én nem használok állandó katlanjelzőt, mert a kutya hozzá szokhat. Mindig mást használok jelzőnek (letört bot, odarugdosott v. ott talált szemét, stb.), így a kutya ahhoz szokik, hogy nem kell foglalkozni semmivel, a nyom ott kezdődik, ahonnan a gazdi indít, függetlenül a környéken található tárgyaktól. A szabályos indítás úgy néz ki, hogy a szimatkatlan előtt 1-1.5 m-re a felöltöztetett kutyát leültetjük, majd a bíró utasítására a szokott vezényszóval indítjuk. A gyakorlásoknál már a „darabolt” nyomok gyakorlásakor szoktathatjuk a kutyát ehhez az indítási formulához ügyelve arra, hogy ez a kis engedelmes gyakorlat az elején ne menjen a kedv rovására.
Ha azt látnánk, hogy kutyánk felületesen veszi fel a szagot induláskor, néhányszor ferdén indítsuk a szárra, ha nem elég figyelmes, eltéved.
Az indulás után ki kell engednünk a kutyát 10 m-re a pórázon. A pórázon való mozgást úgy kell elképzelnünk, ahogy a hegymászók mozognak a biztosító kötélen. Tehát ha nem teljes pórázhosszon dolgozunk, a póráz teljesen ki van fektetve és a kutya távolodása v. a mi közeledésünkkor mi mozgunk, „csúszunk” a pórázon úgy, hogy a kutya mindig ugyanolyan feszességet érezzen.
Következő tanulni való a póráz tartása. Én derékmagasságban tartom a pórázt, hogy ne zavarja a kutyát (genitális zónához érhet, ha felemelem jobban). A bal oldalamon futó pórázt bal kézzel tartom úgy, hogy a behajlított laza tenyeremben fut, a mutató és hüvelykujjam a fék. Ez az a műszer, amelyben érzékelem a kutya tempóváltozásait, ehhez igazítom a haladási sebességemet. A jobb kezem mutató és középső ujját a bal előtt kb. fél m-re ráakasztom a pórázra, mint egy rugalmas szíjfeszítő. Ha talajegyenetlenség, nagyobb göröngy, pillanatnyi botlás történik, a szíjfeszítő gondoskodik az állandó feszességről és a rántásmentes vezetésről.
A 10 m-t, amíg a kutya halad, be kell tartanunk, csak akkor mehetünk közelebb ennél, ha a kutya tárgyat jelez, vagy ha feladtuk (a kutya nem adja fel, ha jól tanítjuk). A tárgy jelzésekor letesszük a pórázt a földre (nem eldobjuk!), és a kutyához lépünk. Első dolgunk az, hogy meggyőződjünk arról, tényleg jó tárgyat találtunk. Ez azért fontos, mert téves jelzésnél (idegen tárgy v. tárgy nélküli jelzés) kiadott dicséret nagyon káros lehet, rögzíthet egy helytelen cselekvést. Ha megfelelő tárgyat talált, első dolgunk, hogy megdicsérjük a kutyát jó alaposan. Egy estleges rendezvény miatt nem kell feszélyeznünk magunkat, egy egészséges szemléletű bíró örül, ha a gazdi imádja a kutyát, esetleg szól, hogy sok volt kissé. Természetesen csak annyit, amennyit gyakorláskor, különben mi zavarhatjuk meg a kutyát túlzott érzelemkitörésünkkel. Ezután felvesszük a tárgyat és felmutatjuk a bírónak, hogy láthassa, találtunk valamit. Ezután eltesszük a tárgyat, majd a bíró jelzésére a szokott módon továbbküldjük a kutyát.
A töréseknél két követési mód között választhatunk, az alkalom döntheti el, mikor melyiket alkalmazzuk, ezért mindkettőt gyakorolni kell. Az első módozat az, amikor simán követjük kutyánkat a törésben, ezt használjuk általában. Ha kutyánk erős tempóban halad, jobb, ha „kilegyezünk” a törésnél. Ez azt jelenti, hogy a töréssel ellentétes irányban a törés végrehajtásakor gyors ütemben kitérünk azért, hogy az erősen húzó kutyát ne húzzuk oldalirányban le a nyomról. Az utolsó tárgynál, miután felvettük, ültetjük a kutyát, majd a bíróhoz lépünk (kutya lábnál), és bemutatjuk neki a talált tárgyakat. Ezután meghallgatjuk az értékelést, miközben az utolsó tárgy a kezünkben van végig. Amikor az értékelés végéhez értünk, a kézfogás után a szokott módon játék következik a tárggyal. A végső ceremóniát is fokozatosan gyakorolnunk kell, de nem mehet a hangulat rovására.
Még egy fontos apróság. A munka közben a kutyához elvileg nem lehet beszélni, csak tárgynál és az indítási vezényszónál. Viszont hosszabb nyomoknál nem árt néha egy bíztató „Keresd!” vezényszó, lehet hogy a bíró szóvá teszi, de az eredményesség szempontjából nélkülözhetetlen, esetleg elbizonytalanodó kutyánkat a sikertelenségtől mentheti meg. Mérlegeljünk mindig, a végső elszámolásnál egy-két pont vagy a kudarc?
Petrás Antal
Nemzetközi teljesítménybíró, VB-válogatott, a Tarnamérai 2008-as FH Vb. kvalifikációs verseny győztese, a vranovi FH Világbajnokság magyar résztvevője, két FH vizsgázott rottweiler tulajdonosa, rottweilertenyésztő, és mellesleg az Eb-dorado KKI kezdő csoportjának kiképzője, kiképzésvezető
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)