Csütörtök délután 2 óra
Aztán 2 órára, már elállt az eső is, és kisütött a nap. Egy kisség fújdogált a szél. Jani, a C bíró által bírált nyomterületre ment, ott 3-kor, 4-kor, és 5-kor indultak a nyomok. Kb. egy 45 fokos lejtőn kellett felmennünk a nyomterületre gyalog, ezért inkább ezt az utat csak egyszer tettük meg.
Leheveredtünk a fűbe, és vártuk a nyomkövetések idejét. Mivel a sorsoláson Jani a harmadik nyomot húzta, ezért 5-ig kellett várnunk. De nem baj, mert addig is láhattunk 3 szép nyomkövetés. Már amit lehetett látni belőle. Minél jobban haladt előre az idő, annál jobban izgult a Jani, és annál többet dörzsölte a tenyerét. Mert mindig dörzsöli a tenyerét, ha izgul. A svéd hölgy 95 pontot, az olasz úr 96 pontot kapott, majd végre következett a “mi” nyomunk.
Jelentés, 
és elindultak. Távcsővel néztük a nyomkövetést. Bár nem azon a tempón indult, amit Emirtől megszoktunk, de összességében szép munka volt, a tárgyak is rendben megvoltak. 85 pont. Erre iszunk! Vagy ennénk inkább? Akkor jöttünk rá, úgy fél 6 tájékán, hogy egész nap csak reggel ettünk valamit. Keressünk egy pizzást, kérdezzük meg a helyi kutyásokat. A szendvicsbárban, alias “Bagettkában” volt pizza is, ott vacsiztunk aznap este, “ünnepeltük meg” a sikeres nyomkövetést, majd a szállásra visszatérve alig vártuk, hogy letegyük a fejünket, olyan fáradtak voltunk.
Másnap reggel újra “színpadra” kell lépni így reggel korán kelünk.
Péntek reggel ismét a Patriot hotel előtt találkoztunk. Az eső már akkor a szállásunkon zuhogott, de a hotel környékén még nem, csak később ért oda a rossz idő.
A nyomhoz kiérve újból sorsolás, az Anti ismét az 1-est húzta, ami azt jelentette, hogy 9 órakor indul a nyomra. Aztán ahogy telt-múlt az idő és a 9 óra, úgy jöttünk rá, hogy 10-kor indul, nem 9-kor. Addig az idő elég változatos volt, hol esett, hol nem. Minden esetre el tudtunk volna képzelni jobbat is.
Tehát, jelentés, majd irány a nyom kidolgozása.
Az indulás határozott, ez jó jel volt, aztán megvan az első tárgy, a derékszögű törés, a körív első része, majd a tárgy, és ott egy kis szöszölés. Sebaj, megvan a nyomszár, aztán a hegyesszög, aztán megint a hegyesszög, és most jött volna egy tárgy. De nem jött a tárgyjelzés. Aztán a másik hegyesszög, közben átment az első zavaró nyomon, majd nagyon hamar betört balra. Aj, jaj! A nyomfektető szólt az Antinak, hogy megint elmentek a zavarón. Kész. 51 pont.
Közben szépen, csöndesen megint eleredt az eső, és csak esett, csak esett, csak esett…..
Amíg vártunk, a távcsővel megnéztem, hogyan is fektetik a nyomfektetők a nyomot. Hát mit mondjak, nem időztek túl sokat. kb. negyed óra alatt fektették le az 1800 lépést úgy, hogy a törésekbe beleálltak egy kicsit. Ez az erőltetett menet?
Aztán megnéztük a hollandiai versenyzőt is, aki póráz nélkül nyomkövetett. Egyszer csak, nyomkövetése közben egy csapat őz száguldott át a nyomán, a kutyát a gazdája lefektette, hirtelen megszakította a nyomkövetését. Csak nagy patadobogást lehetett hallani, majd a kutya csaholását, s miután elmentek az őzek, a német juhász folytatta a munkát, és csinált 94 pontot. Mindezek után! Hát az egész család úgy örült, mint pék kutyája a meleg kiflinek.
Aztán a nagy örülésben nekibátorodva elindultak a szállás felé, a földúton, ahonnan úgy kellett kirobbantani a sárból mindenkit, és ők úgy elakadtak velünk együtt, hogy az összkerekes rendőrségi verdának kellett kihúzni mindenkit. Ott az egyik rendőr úrral összeismerkedtünk, beszélt magyarul egy kicsit, mert a felesége “magyar”. Mondta, hogy Baz+, meg köszi. Na erről ennyit.
Visszamentünk a szállásra, átöltöztünk, és este újból összejöttünk “barizni”, találtunk egy kedves helyet, ahol a vezető hölgy, meghallván, hogy magyarok vagyunk, felhívta a férjét, aki beszélt magyarul (de tényleg!), és segített nekünk ételt választani, ami nagyon fini volt. Sokáig beszélgettünk, és ismét holt fáradtan zuhantunk az ágyba.
